OKT 10, 2021
A világjárvány idején sok perui (és nem csak perui) gyermek szenvedte el a világjárvány súlyos következményeit, hiszen mint mindig, most is a legszegényebbek és a legvédtelenebbek szenvedik el leginkább a csapásokat.
A szegény és árva gyermekek otthonában, a Szent Tarzíciusz Otthonunkban a közelmúltban több olyan gyermeket fogadtunk be, akiknek szegénységét, helyzetét még elképzelni is nehéz.
Egyik gyermekünket, Anthony Ronaldót például az utcán találták meg egy híd alatt. Először egy állami bentlakásos iskolába vitték, de sajnos néhány nap után megszökött. Isten kegyelméből és irgalmából azonban hisszük, hogy őrangyala hozta őt a mi Otthonunkba, és most már minden szeretetünkkel és ragaszkodásunkkal gondoskodhatunk róla.
Errefelé úgy tartják, hogy az imádságnak meg kell telnie „arcokkal”, és épp ez az, ami nap mint nap történik velünk, a Szegények Szolgái Misszionáriusokkal, hiszen minden nap az Úr jelenlétébe helyezzük gyermekeinket, és sokat imádkozunk értük, hogy Isten nagy és szép dolgokat műveljen ezekben a kicsinyekben.
Mert bár szegények és gyámoltalanok, mégis nagy méltósággal rendelkeznek: azzal a méltósággal, hogy Isten szeretett gyermekei.
Missziós életünkben a legszebb dolog az, hogy segítünk a gyermekeknek felfedezni, hogy nagyon szereti őket az igazi Atyjuk, aki nem más, mint maga Isten, és az ő gyönyörű Édesanyja, Mária.
Kérjük Önöket, hogy imádkozzanak sokat értük és értünk is, akik „Isten szegényes eszközei” vagyunk, hogy szolgálatunk közben felismerjük bennük Azt, akik ők valójában: magának Krisztusnak az arcát.