DEC 24, 2022
Tegnap a fiatal Sebastián Michael Cervantes Toledo megkapta új öltözékét, a habitust (egyben skapulárét), amit a Szegények Szolgái Misszionáriusok (MSP) azoknak a fiúknak adnak, akik legalább egy éven keresztül a legszegényebbeket akarják szolgálni. Ezt követően folytathatják képzésüket a posztulátus idejével, ha az elöljárók is jónak látják, és ha a fiatal is úgy kívánja.
Amellett, hogy megkapta az elköteleződés e szép jelét, megkapta az üres keresztet is, amelyet egész évben a nyakában fog viselni, hogy emlékeztesse őt: Krisztus követése egyet jelent az Ő Keresztjének követésével. Vagy másképpen Giovanni atya (alapítónk) szavaival élve: „Minden fiatal, aki a Mozgalmat választja, a Keresztet választja”. E jelek mellett a fiatal ilyenkor még megkapja szabályzatunkat, a „Krisztus követése” című kis könyvet, melyet „Kempis Tamásnak” tulajdonítanak, és ami iránytű a misszionáriusok kezében azon az úton, melyen Krisztussal akarnak eggyé válni. A fiatal megkapja még a Szent Rózsafüzért is, hogy apránként megtanuljon szorgalmasan Mária felé fordulni, és így számíthasson az ő anyai segítségére minden viszontagság közepette, amely egy gyermeket érhet ezen az úton.
Sebastián 24 éves, Peru fővárosában, Limában született. Filozófiát tanult a Pápai Egyetem Teológiai Karán a limai Pueblo Librében. Amikor a szertartást követően megkérdeztük őt kívánságairól és törekvéseiről, ezt mondta nekünk: „Mindent Jézus és Mária szeretetéért akarok tenni, és rajtuk keresztül szeretni a szegényeket. Arra akarok törekedni, hogy Isten akaratát teljesítsem, és mindig elfogadjam azt, amit Ő akar. Tudom, hogy lesznek nehézségek és egy sor különböző feladat vár rám, de az én erőm Isten”.
Idén október 22-én fogadtuk be őt Közösségünkbe.
Az eseményről néhány fotó is készült, amit itt tekinthetnek meg.