Tanúságtétele Deyvid msp atya
“Testek orvosa szerettem volna lenni, de Isten elhívott, hogy a lelkek orvosa legyek, hogy gyógyító üzenetét vigyem a föld határaira.”
Kolumbiai vagyok, 29 éves, és valamivel több mint kilenc éve élek a Szegények Szolgái Misszionáriusokkal. Kolumbiai életemben „normális” életet éltem: megvolt a karrierem, barátaim, menyasszonyom, szerettem nagyon a bulikat és a szórakozást, de belül a szívemben hiányzott a legfontosabb.... Egyszerűen úgy éreztem, hogy életem értelmetlen ha nem szentelem valami jó ügynek, ezért kezdtem az orvosi egyetemre járni, nemcsak a jó pénzkereset miatt, hanem hogy segítsek is.
Jellemző volt rám, hogy két évig a Latinamerikában nagy befolyással rendelkező „Otthont az embereknek” civil szervezetben is dolgoztam, ahol lakásokat építettünk szegény családoknak. Az elején minden olyan szép volt, az emberek hálásak voltak, de idővel üresnek éreztem magamat. Miért? Nem tudtam. Beszéltem
édesanyámnak erről az üresség-érzésről, ő meghallgatott és segíteni próbált, emlékeztetett rá, hogy Isten nélkül ez az eredmény.
Azután az történt, hogy anyám egyik nap nézte az EWTN csatornát (amerikai katolikus TV) és látott ott egy műsort a „Szegények Szolgái Misszionáriusokról”. Ajánlotta, hogy nézzek utána, először nem akartam, de aztán rákerestem a Youtube-on, és akkor halottam beszélni Giovanni Salerno atyát, aki azt mondta: „Ha csak kenyeret adunk a szegényeknek akkor még szegényebbekké tesszük őket, mert ők nemcsak kenyérre éhesek, hanem az élő kenyérre is, aki Krisztus, az Élő Kenyér. A szegények fel szeretnék fedezni valódi méltóságukat mint Isten gyermekei és szeretve érezni magukat. Ebben van az igazi változási lehetőség: a szegény ember aki tudatában van méltóságának, dolgozik, változik, elhagyja az alkoholt, felelősségteljes lesz.”
2012. júniusában elmentem egy hétre Peruba meglátogatni a missziót. Ez alatt a hét alatt beleszerettem a munkába amit a legszegényebb emberek között végeztek. Egy évig Andahuaylillasban szolgáltam a Fiúk Városában. Az itt eltöltött idő után biztattak, hogy kezdjek el tanulni teológiát. Így hát a spanyolországi Ajofrín városi szemináriumba küldtek, ahol 2019-ben fejeztem be tanulmányaimat.
„Megvolt a karrierem, barátaim, menyasszonyom, szerettem nagyon a bulikat és a szórakozást, de belül a szívemben hiányzott a legfontosabb.”
«Amit láttunk és hallottunk, azt nektek is hirdetjük, hogy ti is közösségben legyetek velünk.» (1 Ján. 1,3)
Tanulmányi időmből szeretném kiemelni, hogy Giovanni atya és az msp testvérek milyen nagy értékeket ültettek el bennem, mint amilyen a mély szeretet az Egyház iránt, a pápa iránt és a liturgia iránt. Hálát adok Istennek, hogy segített teljesítenem a nagy erőfeszítést követelő tanulási időszakot, amely sok gyümölcsöt fog hozni.
Ezután a Mozgalom két hónapra Kubába küldött az ottani missziónkba. Nagyon tetszett a munka, mert abban a szegény országban az evangelizációt nulláról kell kezdeni, olyan emberek felé akik teljesen el vannak távolodva a hittől.
Visszatértem Cuzcóba a központunkba, majd 2019. októberében örökfogadalmat tettem. Most Carlos Alberto atya mellett dolgozok a Kisszemináriumban, ahol olyan fiatal fiúkat oktatunk, akik fontolgatják szívükben a későbbi papi hívatást.
Hálás vagyok Istennek, köszönöm imáitokat (különösen azoknak a szerzeteseknek, akik a háttérben, klauzúrában imádkoznak a hivatásokért, mert imáik által Isten megérinti és átformálja a szíveket). Boldog vagyok a hivatásomban és az Egyház szegényeinek szolgálatában szeretném használni mindazt amit tanultam. Köszönetet mondok oktatóimnak, különösen szeretném kiemelni Giuseppe atya fáradhatatlan munkáját, aki ennek a közösségnek felettese volt sok évig, Walter atyát a mostani felettest, Pablo atyát, tanáromat és kedves lelki vezetőimet: Felipe atyát aki már a mennyből vigyáz rám és Sebastian atyát aki itt a földön kísér engem. Köszönöm minden testvéremnek a közösségben türelmüket, vidámságukat, társaságukat és kedvességüket.
Boldog vagyok a hivatásommal
