Megosztás

Gyümölcsöző hivatáskereső napok

FEB 26, 2023

A hónap elején a „Gonzága Szent Alajos” Hivatásközpontunkban egy nagyszerű hivatáskereső lelkigyakorlatra került sor, amelyen negyven 12 és 17 év közötti fiatal vett részt Cusco városából és környékéről. Az egyhetes találkozó alatt különböző tevékenységeket végezhettünk mint az imádság, katekézis, a szentségi élet elmélyítése, a munka valamint a játék.

E napok lényege, hogy segítsük a fiatalokat felfedezni, hogy mit akar tőlük Isten. Valójában e találkozások eredményeként már több fiatal is bátorítást érzett arra, hogy jelentkezzen a Hivatásközpontba, hogy az év folyamán elmélyüljenek azoknak az apró hivatásjeleknek a szemlélésében, melyeket Isten egy ilyen héten mutatott nekik.

Arra kérünk Benneteket, hogy intenzíven imádkozzatok „az aratás Urához, hogy küldjön munkásokat az aratásába” (vö. Lk 10,2), mivel a legnagyobb dolog, amit egy család az Egyháznak adhat, az a megszentelt vagy papi életre szóló hivatás.

És kérünk, ne felejtsetek el imádkozni ezekért a fiúkért sem, akik folyamatosan a Központban élnek, hogy jól felismerjék hivatásukat, és (ha Isten úgy akarja) teljes szívvel átadhassák magukat Neki, és nagyszerű misszionáriusok legyenek.